Váltsd valóra az álmaidat!

NNNN

NNNN

NNNN

NNNN

Mit kínálok?

NNNN

Mit kérek Tőled?

legyen határozott célod a tanulással,
elszántságot, kitartást és szorgalmat,
8 hétig hétköznaponként (legalább) 3 órát foglalkozz a némettel,
legyen számítógéped/laptopod/tableted + megbízható internetkapcsolatod,
időben utald át a tandíjat. :)

NNNN

NNNN

Mikor indul a következő tanfolyam?

A következő 8 hetes projektet legkorábban 2017. november 20-án (hétfőn) 15:00 órakor tudom indítani.

NNNN

NNNN

NNNN

Mikor vannak az órák?

Mindig hétköznapokon, naponta 3-3 tanítási órában, 15:00-17:30 között (15 perc szünettel).

Két hét alatt így összesen 30 tanórán veszel részt, majd kapsz egy hetet az addig tanultak alapos megtanulására, ismétlésére, begyakorlására. Ezután ismét két hétig együtt tanulunk, utána pedig egy hétig ismét szorgalmasan ismételhetsz, gyakorolhatsz. Majd jön az utolsó 30 tanóra.

A tanításmentes heteken konzultációs lehetőséggel állok rendelkezésedre, tanulónként naponta maximum 15 percig.

NNNN

Mennyibe kerül?

Igazán nem sokba, hiszen tanóránként akár már 1350 (!) forintért fejlesztheted a némettudásodat, amit ráadásul az álmaidért, a jövődbe fektetsz be.

• 2 fős csoportban: 121.500 Ft/fő (1.350 Ft/óra/fő),

• magánórákon pedig 243.000 forint (2.700 Ft/óra) a tandíj.

NNNN

NNNN

NNNN

Miért éppen velem tanulj?

mert 28 éve foglalkozom német-nyelvoktatással,
ez idő alatt több ezer diákot tanítottam meg a német nyelv alapjaira - fiatalokat és idősebbeket egyaránt,
már sok száz tanulóm tett eredményes érettségi és/vagy nyelvvizsgát,
jómagam is 15 hónapig dolgoztam Németországban mosogatóként, így tudom, mi az, amire feltétlenül szükséged lesz,
ha az első két nap után nem lennél elégedett a tanfolyammal, akkor visszakapod a pénzed, sőt megtarthatod az addigi ajándékaidat is,
a külföldi munkavállaláshoz két üzleti partneremtől is kaphatsz további segítséget és ingyenes konzultációs lehetőséget.

NNNN

Hogyan tudod megrendelni?

Töltsd ki az alábbi űrlapot, majd kattints a ’MEGRENDELÉS’ gombra!

• Kérlek, hogy a 2 fős tanulási lehetőséget CSAK AKKOR VÁLASZD, ha biztosan van olyan ismerősöd, aki szintén részt akar venni az adott időpontban induló tanfolyamon és ezt előzetesen egyeztettétek is. Köszönöm!

• Ha üresen maradt volna egy-egy csillaggal jelölt mező, a rendszer nem engedi beküldeni a megrendelést. A javítandó mezőkre piros színű keret hívja fel a figyelmedet. Az adatok módosítása után ismét kattints a MEGRENDELÉS gombra!

• A sikeres megrendelésről már itt a honlapon is kapsz egy rövid visszajelzést, de pár percen belül automatikus visszaigazoló üzenetet is küldök az email címedre.

A megrendelés beküldésével tudomásul veszed és elfogadod a szolgáltatási és szerződési feltételeket >>>.

Köszönöm, hogy Te is részt veszel a tanfolyamon!

Vásárlásoddal nem csak egy szuper tanfolyamon vehetsz részt, hanem hozzájárulsz a 'Mosogató.Németországban.' oktatási projekt bővítéséhez, további értékes tananyagok és szolgáltatások fejlesztéséhez.

Baráti üdvözlettel:

Kovács Zsolt
A konyhai és szállodai dolgozók némettanára. :-)

NNNN

NNNN

NNNN

Süti / Adatvédelem / © Copyright

NNNN